Egy évad Herczegh Péterrel - 2022/23.

A 2022/23-as évadban egy különleges ötlet megvalósításaként végigkísérjük az évadát három színművésznek. Herczegh Péter a Nemzeti Színház tagja, kimondottan prózai szerepeket alakít. Homonnay Zsolt egy már a nevében is zenés, a Budapesti Operettszínház bonvivánja, neve musical- és operett-szerepeiről ismert leginkább. Kováts Krisztával, a talán legkevésbé behatárolható, „szabadúszó” státuszban lévő művésznővel válik teljessé a kör.
Hármójuk beszámolóiból az évad végére remélhetőleg kiderül mindenki számára, hogy mennyi munka, mennyi tanulás, gyakorlás, mennyi szervezés és adott esetben rohanás, míg az a hétköznapi gondokkal is küzdő ember, aki elindul otthonról az a csillogó sztár lesz, akit a közönség este héttől-tízig a színpadon lát. És reményeink szerint az is kirajzolódik majd, milyen más az élete a három különböző világban élő művésznek, akiket ugyanúgy hívunk: „színész”.
Herczegh Péter, a Nemzeti Színház fiatal művésze a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán diplomázott, színházi gyakorlatát a Nemzeti Színházban, illetve a Veszprémi Petőfi Színházban töltötte. Filmes rendezőasszisztensnek tanult és trombitán játszik. Zenekara, a Dante egyre nagyobb ismertségre tesz szert. Tizennégy olyan előadás fut az idei évadban, amiben szerepel, többek között ő Rómeó – és szeptember 2-án került bemutatásra a Gyulai Várszínházban már nagy sikert aratott Tündöklő Jeromos, Tamási Áron műve.

Mennyire áll hozzád közel Tamási Áron világa? Nehéz volt belehelyezkedni?
Érdekes kérdés. Nem mondanám, hogy távol áll tőlem a világa. Az Ábel a rengetegbent még gimnazista koromban olvastam, meghatározó olvasmányom volt. Nagyon szerethető világa van, a nehézség, vagy érdekesség inkább a szerep volt, amit játszom. Gábor a falunak egy megkérdőjelezhetetlen erkölcsű lakója, ami ugye nagyon nehezen megfogható, nem sok támpont létezik a karakter megformálásához. Első olvasásra azt hinné az ember, hogy egy idősebb valaki, hiszen úgy beszél mindenkivel, hogy „Nem úgy oktattalak titeket.” és hasonlók. Először nem is értettem, hogy miért rám osztották ezt a szerepet, mert harminc éves vagyok, egy csomó ötvenes kollégámhoz kellene úgy beszélnem, hogy „én oktattalak titeket” – ami lehetetlennek, de legalábbis furcsának tűnt. Ugyanakkor benne van a darabban, az elején le van írva, hogy ez egy értelmiségi fiatalember, a városból jött, itt gazdálkodik, akinek ez a saját döntése, hogy falun akar élni, ott folytatni az útját. Szóval az első benyomásom az volt, hogy nem biztos, hogy ez nekem való. Ezen kellett átrágnom magamat, hogy de, ez mégis én vagyok, előkeresni magamból azt, amitől hiteles tudok lenni ebben a szerepben.
Nehéz volt megtalálni magadat a szerepben?
Nem, inkább az volt a nehéz kérdés, hogy én tudok-e bárkinek az erkölcsi támasza lenni. De azt hiszem, hogy a végén ezt a stresszt el tudtam engedni. Persze nem tudom, hogy kívülről milyen volt, de belülről helyreraktam. (nevet)
Kívülről nézve abszolút a helyén volt mindenki, te is, természetesen. El kell mondjam, hogy amikor elolvastam magát az írott művet, én meglepően untam és csak abban bíztam, hogy nem lesz hosszú az előadás. A színpadon viszont a gesztusokkal, hangsúlyokkal, játékkal olyan humort és mélységet csempésztetek bele, hogy kifejezetten élveztem.
Igen, Eszter (Márkó Eszter, rendező) ezt nagyon tudja. Nagyon jó volt vele dolgozni. Bíztató volt, támogató végig. És ne felejtsük el, hogy ő erdélyi, tehát érzi is a karaktereket.
Elég nehéz a legtöbb szereplő dolga, mert nincsenek hosszú jelenetek, nehéz kibontani, megmutatni egy karaktert, mert alig van rá lehetőség, mindenkinek csak pár mondata van. De azt gondolom, hogy mindenkinek jut egy-egy „morzsa”, amitől emlékezetes a jelenete.
Mennyiben más a Gyulai Várszínházban játszani, mint a Nemzeti Színház színpadán?
Nagyon, Gyula mindig egy kicsit összekapcsolódik a nyaralással, kicsit az is, sokkal lazább, vidámabb, nyáriasabb… A nyári előadások mindig kicsit különlegesebbek, mint ami év közben készül a színházban. Talán felszabadultabb előadások. De azt el kell mondanom, hogy én talán öt előadásban voltam benne, ami nyáron készült, szóval ez nem egy nagy távlat.
A próbák itt folynak a Nemzetiben és akkor mentek az adott helyszínre, mikor már kész, vagy eleve a helyszínen kezditek a színpadi próbákat?
Amit a színházzal készítünk, azt itt szinte készre próbáljuk és ott csak alakítjuk az ottani viszonyokhoz. Nagyjából egy hét szokott lenni Gyulán, a főpróbahét van már ott, már csak a finomhangolások történnek.
Eddig mindig Gyulán volt nyári előadásod, vagy több helyen is?
Vannak turnéztatott előadások, amiket máshol is játszunk, de nyári előadást, ami ténylegesen kültérre készült, én eddig csak Gyulán játszottam.
A mosolyodból azt feltételezem, hogy szereted azt a várost.
Nagyon! Jó érzés ott lenni és én szerettem ezekben az előadásokban benne lenni.
A próbafolyamat előtt-után volt időd nyaralni, pihenni?
Igen, tulajdonképpen volt tíz nap, amit Ausztriában töltöttem a barátnőmmel.

Hegymászások vagy pihenés?
Háát… (nevet) A hegyek közé akartunk menni, kicsit hűvösebb helyre, de lent a hegyek lábánál persze nagyon meleg volt. Csak feljebb lett hidegebb. Úgy indultunk, hogy nagyon sokat fogunk kirándulni, de ez nem valósult meg végül, többnyire inkább pihenéssel telt. (nevet)
Szereted az aktív pihenést, vagy inkább eldőlsz és hagyjanak békén?
Attól függ. Most jólesett ez a tíz nap nyugalom.
Sűrű évad áll mögötted.
Igen, ez most hosszú volt nekem is és a barátnőmnek is, így viszonylag könnyen konszenzusra jutottunk abban, hogy nem kirándulunk annyit, mint terveztük. (nevet)
Említettük a bevezetőben, hogy jelen pillanatban tizennégy előadás van a neved mellett a Nemzeti Színház honlapján, most ennyi darabban játszol. Kimondható bármelyikre, hogy kedvesebb a többinél?
(mosolyog) Nyilván lehet, igen. Az Üvegfigurákat azért szeretem, mert a Nemzeti Színházban sok nagyívű, művészi előadás van, klasszikusok és különlegesek, költői vagy metaforákból összeálló képek és ezekből kialakuló előadások. Ezek mellett az Üvegfigurák egy reál-szituáció.

Az Üvegfigurák szereposztása szerintem telitalálat. Nagyjából „rátok írták” a szerepeket, abszolút megértem, hogy miért szereted. Az az egy kedvenc van?
Nem. Igazából szerencsés vagyok, mert a legtöbb előadásomat szeretem. Mindegyiket másért. A legtöbbhöz jó emlékek kapcsolódnak.
Ha lehetek egy kicsit szubjektív, nekem a Rómeó a kedvencem, aminek láttán az egyik első kérdésem az volt, hogy az akrobatika-képzésed hány éven át tartott? Nagyon komoly fizikumot igényel, amilyen „tornaelemeket” abban az előadásban megcsinálsz.
(nevet) Nem sokat tanultam, de jó, hogy kívülről ilyen hatása van.

Mikor először láttam, csendben szorítottam, hogy „Csak le ne essen ez a fiú!”, aztán rájöttem, hogy ez neked megy. És tényleg olyanok a mozdulataid, hogy minden kétkedés nélkül elhinném, hogy ráérő idődben az artistaképzőbe is jártál.
Az egyetemen volt mozgás óránk, de… Örülök, hogy így hat a nézőtérről nézve.
Egyébként volt egy fogadásom, amivel még adós vagyok. Amikor megtudtam, hogy én leszek Rómeó, akkor azt gondoltam, hogy amikor megtörténik a csók, én erre az egy helyzetre megtanulok hátraszaltót csinálni és ott az erkély után ugrom egy hátraszaltót. Csak sajnos bezárt a hely, ahova elmehettem volna elkezdeni a tanulást, mert jött a COVID. Pedig akkoriban sok embernek elmondtam, hogy „én majd ezt így fogom”… És nem tettem meg. Úgyhogy ezzel még tartozom valamelyik előadásban, ha úgy alakul. (nevet)
Nézzünk egy kicsit előre, milyen tervek vannak erre az évadra? Gondolom a már emlegetett lista, ami a Nemzeti Színház honlapján részletesen látható, kiegészül még. A Tündöklő Jeromos már hozzáíródott…
Igen, az már szerepel a listán. Elkezdtük próbálni A kaukázusi krétakört, annak októberi bemutatója van, október 14. Utána lesz egy Bánk bán, az már januártól, ahol Ottó leszek majd.
Legutóbb a Vitéz lélek című régi előadásba kellett beugranom, pontosabban átveszem Trill Zsolt szerepét, ez most volt szeptemberben. Szerep átvétel, úgyhogy onnantól fogva én fogom majd alakítani, ha játsszuk. Egyelőre egy előadás biztosan lesz belőle, hiszen Tamási Áron emlékév van, annak keretében kivisszük Bécsbe és eljátsszuk ezt az előadást.
Pesten nem is megy majd, csak kint?
Erre nem tudok válaszolni. Ez egy nagyon régi előadás, ez volt Vidnyánszky Attila nyitóelőadása, már nem megy túl gyakran. Nem tudom, mik a tervei a színháznak az előadással, de most eljátszottuk Bécsben, nagyon nagy sikerrel.
Akkor volt még egy ausztriai kirándulás az idén. Kis kimozdulás a megszokottból. Tényleg, szüleiddel élsz még, vagy egyedül?
Nem, sokan lakunk együtt. Egy lakásban a testvéreimmel.
Ez érdekes, ha testvérekkel, akkor miért nem a szülőkkel együtt?
Mert mindenki Pesten dolgozik, a szüleim meg Solymáron laknak. Így sokkal közelebb vagyunk a munkahelyekhez.
Ja, hogy praktikum! És hányan vagytok testvérek?
Négyen vagyunk testvérek, a legkisebb még csak 17 éves lesz, a két húgommal élünk közös lakásban.
Azért az annyira nem nagy tömeg…
Jó, ez úgy volt, hogy kettő húgom, a kisebbik húgom barátja, az én barátnőm és nyáron sokszor átjött az öcsém is – és azért öten-hatan is voltunk a lakásban hosszabb ideig. Most ez változni fog, mert a húgom barátja kiment külföldre, az öcsém visszament a suliba, a barátnőm visszament Miskolcra, szóval most nagyon lecsökken a lakók lélekszáma, de eddig tényleg sokan voltunk.
Szüleidhez gyakran hazamész?
Mivel Solymár nincs olyan távol, ha nem is járok haza, de sokat találkozunk.
Kényszerből jöttél el a szüleidtől, vagy tervezted, szerettél volna elköltözni és a saját lábadra állni?
Szerettem volna nyilván beköltözni a városba, mert könnyebb minden. Szerencsére a nagyszüleimnek volt egy lakása, amiből épp kiköltözött a bérlő, így oda beköltözhettünk. Először csak én laktam ott meg az unokahúgom, aztán ő kiment külföldre, aztán beköltözött a két húgom és a többiek. Szép lassan lettünk – két éve – öten és most visszacsökkenünk háromra. Úgyhogy most nagyon üres lesz a lakás.
Lesz egy csomó hely, csendesebb lesz… (nevet) Nem használod ki a csendet valamiféle tanulásra, nem foglalkoztat ilyesmi? Van, amihez kedved lenne?
Ilyenkor, amikor sok munkám van, akkor nem szoktam ilyeneken gondolkodni. De amikor véget ér a próbafolyamatom október 14-én és onnantól kezdve januárig nem próbálok, csak játszom, olyankor mindig előjönnek az ilyen tanfolyam-ötletek. Most például voltam egy castingon. Elvileg van egy felsőfokú angol nyelvvizsgám és ott angolul kellett volna beszélni, de rájöttem, hogy ez már a múlté. (nevet) Improvizálni kellett volna valamit angolul és annyira nem tudtam angolul gondolkodni, nem jöttek a szavak… Ez például egy jó kiindulási pont lenne, felfrissíteni a nyelvtudást.

***

Második beszélgetésünkre Herczegh Péterrel a harmincadik születésnapja előtt pár nappal került sor. Egy kávé mellett ülve végigvettük természetesen az aktuális előadásait, de az év vége felé szokásos tervezgetések mellett a jeles évfordulóról is mesélt, a rá annyira jellemző mosollyal az arcán nyíltan, kedvesen.
Nézzünk egy kicsit vissza az előző beszélgetésünkre, mondj pár szót, kérlek, a Vitéz lélekről.
Eljátszottuk Bécsben egyszer, azóta itthon is kétszer és úgy érzem, nagyon szeretik.
Látható lesz még itthon? Aki esetleg lemaradt, bepótolhatja?
Igen, a #anemzetimindenkie elnevezésű programban 17-én, az utolsó adventi rendezvény napján azok a gyermekvédelmi nevelők, szociális munkások nézhetik meg a Vitéz lélek előadását, akik az idei adománygyűjtésünk kedvezményezettjeit gondozzák.

Hogy zajlott le a bécsi „kirándulás”? Kimentetek, eljátszottátok, visszajöttetek?
Igen, valahogy ilyen érzésem volt. A Tamási Áron Évhez kapcsolódóan kérte az előadást az ottani magyar közösség – úgyhogy tulajdonképpen magyaroknak játszottunk Bécsben is. Nagyon hálásak voltak, szerették, legalábbis mi belülről és a tapsból ítélve ezt éreztük. Jó élmény volt nagyon.
Más itthon fölmenni a színpadra, mint külföldön?
Az igazság az, hogy mikor októberben itthon játszottuk az előadást, én jobban izgultam előtte, mint Bécsben. Nyilván jónak kell lenni más színpadon is, de mégsincs akkora nyomás, mint itthon. Egy kicsit könnyebb talán, de egy nagyon jól sikerült este volt.
Bennetek volt, hogy oda meghívtak, tehát alapból örülnek nektek?
Nem, ezt így nem mondanám, ugyanúgy teljesíteni kell, egyáltalán nem éreztük úgy, hogy könnyített pályán vagyunk.
Jó látni, hogy mennyire lelkesen és szeretettel beszélsz a színházról. Mint egy kisgyerek, aki a játékáról mesél, mintha nem is tudnál mosoly nélkül, igazán komolyan beszélni, csak a színpadon. Tudsz?
(nevet) Valóban sokat nevetek, de tudok komoly is lenni. A mosoly sokmindenen átsegít.
Érdekel a korod? Foglalkoztatnak a számok?
Igen is meg nem is. Azt, hogy harminc vagyok, elfogadtam. Abból a szempontból érdekes, hogy hivatalosan se mondhatom többet magamról, hogy pályám elején járó, fiatal pályakezdő vagyok – mert végülis öt éve a pályán vagyok, harminc évet elértem. Ha azt nézem, az öcsém tizenhét éves, hozzá viszonyítva egyáltalán nem vagyok már fiatal. Persze nyilván nem érzem magam idősnek, a harminc még egyáltalán nem az időskor, még egy jó tíz-tizenöt év, mire azt mondhatom, hogy középkorú leszek.
Vagy még több is, akár. Ráadásul a te kölyök-mosolyoddal még nagyon sokáig fiatalnak fogsz látszani.
(mosolyog)
Színészként okoz gondot vagy érzelmi zavart, amikor az utolsó pillanatban elmarad, illetve halasztásra kerül egy bemutató? Nagyon nehéz az, hogy „elkészültem adott időre, de nem játszhatom el”, vagy csak simán vállat vonsz, hogy oké, akkor egy hónap múlva…? Aktuálisan most A kaukázusi krétakör bemutatójának elhalasztása kapcsán kérdezem.
Nagyon vegyes volt a reakció a kollégák között. Én könnyen tudtam kezelni, hogy jó, akkor majd bemutatjuk később, hiszen nem arról volt szó, hogy az előadás teljesen elmarad, hanem csak egy picit későbbre kerül. Nem éreztem semmi problémát azzal, hogy elnapoljuk.
Igazából még örültem is annak, hogy várunk Zsoltra (Trill Zsolt), mert így legalább nem az volt az érzésünk, hogy mindig mindenki pótolható, hanem az, hogy igenis azt mondjuk, hogy nem kell más, vele próbáltuk, őt szeretjük és csak akkor mutatjuk be, ha ő játszhatja.
Elmesélnél egy próbafolyamatot? Hogy zajlik az elejétől kezdve a bemutatóig?
Nyilván mindegyik más, de általában úgy néz ki, hogy először is olvasópróbáink vannak, amikor elolvassuk a darabot, beszélgetünk róla, megbeszéljük az előadás irányát, kicsit nyilván betekintést kapunk a díszletek-jelmezek terveibe – tehát mindenkiben kialakul egy kép. Attól kezdve az olvasópróbák jelenetekre vannak bontva, egyfajta barátkozás zajlik a jelenetekkel, hogy mit képzelünk el, értelmezés, a viszonyrendszer feltérképezése és aztán felállunk és megpróbáljuk ezeket megvalósítani a színpadon.
Itt A kaukázusi esetében nem volt túl sok olvasópróba, egyből belevágtunk.
Az változó, hogy hány olvasópróba van?
Igen, itt a rendező, Avtandil Varszimasvili mondta, hogy próbáljunk és ha valakinek kérdése van, az felteszi közben.
Van valami logikája az olvasópróbák számának? Egy nagyobb, klasszikus anyagot, mint mondjuk az Egri csillagok, többször kell olvasni, egy rövidebbet kevesebbszer, vagy ez teljesen változó?
Nem, ez rendezőfüggő. Ki hogy szeret dolgozni, mit szokott meg, hogy érzi magát biztonságban, vagy nekünk hogy teremti meg a biztonságérzetet.
Milyen érdekes itt az a kifejezés, hogy „biztonságban érzed magad”. Mit jelent számodra ez?
Érzelmi biztonságot jelent, hogy bátran tudjunk próbálni, mindenféle feszélyezettség nélkül, ami minden próbafolyamat elején bennünk van.
Ez megmarad végig?
Szépen lassan belelendülünk és elmúlik.
Azt hiszem, rosszul fogalmaztam meg a kérdést, arra akart vonatkozni, hogy ez a próba elején meglévő feszélyezettség minden egyes új darabnál előjön? Nem válik jó értelemben vett rutinná az, hogy elkezdesz próbálni egy új darabot?
Nyilván függ attól, hogy ismerős-e a rendező. Mondjuk Vidnyánszky Attilával, akivel már csináltunk több előadást, ezért jobban ismer minket, mi is őt, talán annyira nem érezzük. De ha vannak az előadásban ismeretlen emberek, akikkel még nem találkoztunk, ismeretlen rendező, akkor mindent újra meg újra elölről kell kezdeni. És persze a színészek között is van egyfajta bemutatkozás, hogy én ez vagyok, nézzük, figyeljük egymást eleinte, hogy ki mit csinál a színpadon. Valamivel nagyobb távolságból indulunk neki és el kell érni, hogy baráti jellegű legyen a kapcsolat. Persze lehet, hogy ez csak nálam van így, de nálam így van.
Ez szerintem nagyon érdekes, kívülállóként az ember azt gondolná, hogy ha egy színész végigpróbált és eljátszott már néhány különböző előadást, ennyi próbafolyamat után odamegy és újra elkezd próbálni, minden „lelkizés” nélkül.
Nem, ez nagyon nem így van. Tudod, mindenki jól akarja csinálni.
És ha már a színpadon vagytok? Mennyi idő, mire először végigmegy egy felvonás?
Mindig változó. Az ilyen típusú kérdésre nehéz felelni, mert nagyon sokmindentől függ. Milyen hosszú egy felvonás, mennyire van kész a rendező fejében előre, mennyi idő van az egész próbafolyamatra, mikorra tudjuk mi megtanulni...

Ha olyan az előadás, hogy szükség van rá, a koreográfus mikor kezd el veletek dolgozni?
Ez is mindig az adott koreográfiától, előadástól függ. Nyilván minél bonyolultabb egy mozgásanyag annál korábban szeretjük, ha a koreográfus becsatlakozik a munkába.
Van valami bemutató előtti „rutin”, babona?
Nekem nincs.
Mi vár rád a téli időszakban?
Semmi, képzeld el. Januárban kezdek csak próbálni. Befejezzük a Kaukázusit és elkezdjük a Bánk Bánt – és addig én csak játszom. Úgyhogy nekem ez most egy szabad időszak.
Mit jelent itt pontosan a „szabad” jelző? Alszol délig, megreggelizel és bemész játszani?
Hát lényegében igen. (nevet)
Nyilván vannak kisebb munkák, egy-egy versmondás, más felkérés és színháznak is van egy adventi programja, úgyhogy vannak plusz munkák, de alapjáraton most tényleg délig alszom és utána játszom. Ez a terv. (nevet)
Szeretsz verset mondani?
Én nagyon. Igen.
A téli időszakból nem maradhat ki a kérdés: hogy készülsz a Karácsonyra? Családi buli lesz, barátnőddel lesztek vagy mindenki együtt?
Családi. Nagy család a miénk, a szüleink tartják a kapcsolatot a testvéreikkel, úgyhogy vendégségből megyünk vendégségbe. A három nap így telik majd.
Két ünnep között lesz valamennyi pihenés? Játszol elég sokat, amellett valami lehetőség?
Játszom, igen. December 27-én a Woyzecket játszuk, amivel több nemzetközi fesztiválon is nagy sikerrel szerepeltünk idén ősszel, 28-29-én pedig a Rómeó és Júliában láthat a közönség.
Szinte minden nap színpadon vagy. Jut időtök valami közös kikapcsolódásra a barátnőddel?
Mivel ő nem volt még soha síelni, én is vagy tizenöt éve, még gyerekként voltam utoljára, azt terveztük, hogy ha nem játszunk két ünnep között, akkor elmegyünk valahová síelni – de sajnos mind a ketten játszunk. De hátha lesz majd egy olyan helyzet. Egy hosszú hétvége, egy vasárnap-hétfő-kedd elég is lenne, ha itthon, Magyarországon is lenne hó. Eplényben van egy sípálya, jó lenne oda eljutni.
Mi újság a Dantéval?
Sajnos nem sok minden.
Nincs időtök zenélni?
Egyáltalán semmi. Főleg így, hogy négy különböző városban élünk, ez nagyon megnehezíti a zenekar dolgát. De ötletünk rengeteg van, úgyhogy bizakodóak vagyunk a jövőre nézve.

***

Péterrel egy előadást megelőzően a Nemzeti Színház büféjében beszéltünk meg találkozót. Ahogy mindig mosolyogva, kedvesen üdvözölt és lelkesen mesélt mindenről, ami az elmúlt hetekben történt vele.
A kaukázusi krétakör bemutatójának második halasztásakor beszéltünk legutóbb. Január 7-én végre tényleg bemutattátok. Jelent ilyenkor valami különlegességet az, hogy ennyi várakozás és halasztás előzte meg?
Nem, nekem nem volt semmi extra benne. Örültem, mert a premiernek nagyon jó fogadtatása volt. A második előadáson, amire már nem csak rokonok és ismerősök jöttek el, kicsit visszafogottabb volt a közönség, de szerették és ez a fontos. Most fogjuk nemsokára újra játszani, meglátjuk, most hogy fogadják majd.
A történet szerint egy félig hulla karaktert játszol. Miután talpra állítanak és továbbra is mozdulatlanul kell állnod, tartva a „halálos ágyadat”, az egy egészen furcsa helyzet. Sokat nevettetek a próbákon?
Sokat, sokat! (nevet) Főleg a próbafolyamat végén, mikor lejöttünk a nagyszínpadra, akkor… elszabadult mindenkinek a fantáziája, nagyon jó volt.

Az utána következő jelenet, amikor Joszif „feléled” és megismerjük a jellemét, a nézőtérről rettenetesen megrázó. Hogyan alakult ki benned az a nem igazán pozitív karakter?
Belülről nyilván minden más, mint ami kívülről látszik, de szerencsére nagyon szabadon keresgélhettem a próbák során, nagyon nyitott volt a rendező (Avtandil Varszimasvili), így ezt a jelenetet is humorral, sok nevetéssel körítve alakítottuk ki.
Ilyekor a te ötletedet javítgatja a rendező, vagy ő mondja meg, hogy mit akar látni és te megcsinálod, formálod?
A rendező elmondja az ő ötleteit, én is megmutatom, hogy az én fejemben mi van. Itt is így történt, Avtandil végignézte, amit „hoztunk”, aztán a végén közös nevezőre jutottunk. (nevet)
Egyszer említetted, hogy eredetileg filmezni szerettél volna. Tavaly megjelent egy film, „Az énekesnő”. Kovács Erzsi életéről szól, te játszod benne Nagy Vincét, az énekesnő tragikus sorsú szerelmét (Szűcs Sándor futballista). Hogy kerültél a filmbe?
Úgy tudom, hogy Vitézy László, a rendező, látott itt a színházban a Rómeó és Júliában és azután keresett meg.
Ismerted a történetet?
Nem, egyáltalán nem.

Akkor gondolom az is meglepetésként ért, hogy a karaktered milyen véget ér a filmben. Az ember a mindennapokban ritkán képzeli el, hogy „Mit csinálnék, ha felakasztanának?” – te hogy találtad meg magadban ezt az érzést?
Ez most furcsán fog hangzani… (mosolyog) Ebben a században élünk: meg kell google-zni, hogy „ha valakit felakasztanak, az hogy néz ki, mi történik”… Utána jön a belső folyamat, amikor az ember bele is képzeli magát a helyzetbe.
Egyébként mikor végignéztem a filmet, ennél a résznél kicsit csodálkoztam, mert sokkal hosszabb volt a felvétel, egészen odáig tartott, hogy lógok a kötélen, de az már nem került bele a filmbe.
Valami Youtube-videóban, talán a Rómeó és Júlia werkje volt, beszéltél arról, hogy valamikor vívtál. Hobbi volt, vagy versenyszerűen csináltad? Miért maradt abba?
Nem készültem élsportolónak, egyszerűen ezt sportoltam a gimnázium kezdetéig. Nagyon szerettem.
Kiskoromban zongoráztam, aztán azt leváltotta a vívás, aztán pedig a vívást hagytam abba akkor, mikor elkezdett érdekelni a színház. De azért néha hiányzik.

Nem fordul meg néha a fejedben, hogy leugorj egy vívóterembe egy kicsit nosztalgiázni?
De, de! Sajnos azonban az időbeosztásom nem engedi meg. A színház ugye este van, a vívótermek viszont délután-este vannak nyitva azoknak, akik négyig-ötig dolgoznak.
Találtál másik sportágat, ami pótolja?
Most elkezdtem a falmászást, azok a termek nyitva vannak késő estig, azt még elérem.
Eljátszol egy előadást, aztán a falra mászol?
Igen, így van. (nevet) Most ezzel próbálkozom, meglátjuk, mennyire lesz tartós.
Ha már a sportnál tartunk, láttam a Facebook-on, hogy eljutottatok síelni.
El, igen! Csodálatos volt! Két napot töltöttünk ott. Régebben a szüleimmel és a baráti társaságukkal minden évben mentünk, de szerintem úgy tizennégy éves koromban síeltem utoljára. Most visszamentem és… Tényleg csodálatos volt, már el is felejtettem, hogy ez milyen jó!
Nem volt semmi gond, visszajöttek a mozdulatok?
Két nap kellett ugyan, de a végére már jól ment. Barátnőm is nagyon élvezte, ő még soha nem síelt, de remélem, neki is jó emlék marad.
Ha már sport: a fizikumod, hangod karbantartásáért kell valamit külön tenned, vagy prózai színészként erre nincs igazán szükséged?
De, most pont azt érzem, hogy fizikailag nem vagyok egészen ott, ahol kéne, kicsit belekényelmesedtem a nyugalomba. Ezért jöttem be ma is korábban, edzeni egy kicsit. A nagy, három-négy órás előadások a sok futással-mászással azért megterhelőek és egy idő után elkezdtem érezni, hogy jobban fáradok. Leginkább az állóképesség az, aminek a romlását érzem. Úgyhogy el is kezdtem rendszeresen edzeni – éppen ma. (nevetünk)
Egyébként vannak beszédóráink is hetente egyszer vagy kétszer, ez is sokat segít, hogy ezen a téren is „kondiban maradjunk”.
A mai világban feltűnő, ha egy fiatalemberen nem okosóra van. Neked egy nagyon szép óra van a csuklódon. Foglalkoztat a divat, a külsőségek?
Nem, nem igazán. Ennek az órának van egy sztorija. (mosolyog) A nagymamámtól kaptam egy karórát, de nagyon nem szoktam hozzá az óra viseléséhez. Valamikor hordtam ugyan, de egyszer valamiért levettem és egészen elszoktam tőle. Féltem, hogy ha elkezdek viselni egy érzékeny, komoly órát, akkor tönkreteszem, beleütöm mindenbe, eltörik az üvege – szóval félteném a nagymamám ajándékát. Ez, ami rajtam van, édesapámnak egy nagyon régi órája, amit már x éve nem hord – úgyhogy ez most egy próbaóra, hogy egyáltalán merhetem-e hordani a másikat. (nevet)

Semmilyen ékszerhez nem vagy hozzászokva?
Nem. Még a gimnáziumban próbálkoztam nyaklánccal, karkötővel, de nem, nem tartozik hozzám. A tetoválás sem. Az például tud tetszeni, ha meglátom valakin, de nem varratnám magamra.
Előző beszélgetésünkkor elmondtad, hogy vár rád egy hosszabb időszak, amikor csak játszani mész be a színházba, egyéb feladatod nincs. Tényleg ennyire pihenős heteid voltak, vagy azért volt valami feladat?
Végülis tényleg pihentem sokat, de azért bejött két munka, még december végén volt a Fonóban egy táncelőadás, (egy Csoóri Sándor est), majd egy felolvasóest a MÜPÁ-ban, de lényegében ennyi.
Volt a színháznak egy adventi meglepetése, kis videókban diafilmet vetítettetek le és olvastátok fel – érdekes kezdeményezés volt, én felnőtt fejjel nagyon élveztem.
A gyerekeknek akartunk valamit csinálni, amit mi is szeretünk. Próbáltunk úgy filmet keresni, hogy azok kerüljenek vetítésre, amikre gyerekkorunkból emlékszünk. Nem a miénk volt a gyűjtemény, de válogathattunk belőle és mikor megtaláltunk egy-egy régi kedvencet, azt gyorsan ki is választottuk. Jó élmény volt nekünk is, reméljük, a gyerekeknek is az volt.
Járnak gyerekek a Nemzetibe? Látsz az előadásokon kicsiket?
Igen, persze, a János vitézre, az Egri csillagokra és a Csongor és Tündére is jönnek gyerekek. És ott van a Leánder és Lenszirom, amiben én nem játszom, de az konkrétan gyerekelőadás. És persze a Rómeó és Júlián is sokszor látni iskolásokat, egész osztályokat hoznak el a tanárok.
Mi vár rád még ebben az évadban? A Színházi Olimpia alatt is lesznek „normál” nemezetis előadások, fogtok játszani?
Nagyon keveset. Áprilisban indul a Színházi Olimpia, és az alatt az idő alatt nem valószínű, hogy sokat fogunk játszani.
Szó van róla, hogy a nyár elején lesz még egy bemutató, de egyelőre erről ennél többet nem tudunk. Meglátjuk, ez most nekünk is meglepetés lesz. (mosolyog)
Kitolják az évadot esetleg a téli korlátozások miatt?
Nem, nálunk nem lesz így. A július most is szabad lesz.

***

Petivel a Nyugati térre beszéltük meg a találkozót. Kicsit korábban érkezve a villamosokat figyeltem, ezért kellően meglepett, amikor a hátam mögül megkocogtatta a vállamat és leugrott a gördeszkáról. Természetesen az elmaradhatatlan, hatalmas mosoly kíséretében.

Ha valamire nem számítottam volna tőled, az a gördeszka. Mióta gördeszkázol?
Ötödikes korom óta.
Folyamatosan csinálod, vagy csak néha előveszed?
Ez mostmár csak utcai, régebben lehetett vele trükközni is, de mára leszedtem mindent, hogy ne tegye tönkre a cipőmet. Gyerekként a deszkázás nagyon nagy dolog volt, de ez a trükközéses korszakom már elmúlt, annyira már nem érdekel. Megmaradt eszköznek, amivel ide-oda gurulok.
Legutóbbi beszélgetésünkkor éppen készültetek a Bánk Bánra, ami ugyan nem egészen a végéig, de egy nyílt próba keretében lement. Miért nem lett bemutató? Nem készült el?
De, de én azt gondolom, hogy akkor a Színházi Olimpia és a Színházi Olimpia marketingje volt inkább a fontos. Amúgy is csak kettőt vagy hármat tudtunk volna játszani belőle – egyszerűen abban az időszakban nem a Bánk Bánra fókuszált a színház. Nem volt rá kapacitás, amit beláttak az illetékesek és így lett végülis az Olimpia miatt áttolva a következő évadra a bemutató.
Szereted?
A legvége még nincs meg, mert így, hogy maradt egy kis időnk, nem raktuk össze véglegesre, hátha valami kiadja magát még szeptemberig, de ami kész van, azt szeretjük.

Nyáron a Margitszigeten Petőfit játszottad a Magyar Nemzeti Táncegyüttes „Szabadság, szerelem” című előadásában. Oda hogy kerültél?
Ez az előadás a Petőfi Emlékévre készült még, tavaly volt a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül bemutatva, most pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színház vásárolta meg – sajnos csak egy alkalomra. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes készítette az előadást, akikkel sokat dolgoztunk együtt a Nemzetiben, ismertek – így találtak meg. Nagyon kedves előadás volt, a gyerekek nagyon cukik benne.
Ezzel egyet kell értsek, nekem is nagyon tetszett. Van tervben folytatás, játsszátok tovább?
Nem, ez ennyi volt. Viszont, az MNTE lesz a Müpában a 2023/2024-es évadban az Évad együttese, ebből fakadóan decemberig 2 bemutatóra kaptak tőlük felkérést. Ezek közül az egyik, egy újabb, Petőfiről szóló darab lesz. A címe: Éljen Petőfi. Ez egy kifejezetten ifjúsági előadás lesz. De ebben is játszani fogok és szintén Petőfit.
Nemrégiben Görögországba vittétek a Bakkhánsnők című előadást. Milyen volt a fogadtatása, hogy éreztétek magatokat?
Sokkal jobban vették ott, mint itthon.
Magyarul játszottátok vagy meg kellett tanulni görögül?
Nem, nem. Magyarul ment, felirattal. Az első előadás teljes állótapsot kapott és a másodikon is nagyon sokan felálltak. Annyira más volt a fogadtatása, hogy az egészen megdöbbentő volt. Gyönyörű helyszíneken játszottunk, az elsőt egy nagy-nagy ősrégi amfiteátrumban, ami a tengerre nézett…
Vannak fotóid?
Nem, én nem csináltam képeket, talán a Színház oldalán találsz, a helyszínről biztosan. Nem szoktam szelfizni sem, fotókat is nagyon ritkán csinálok.
Volt változtatás az előadásban vagy egy az egyben játszottátok el?
Ugyanaz volt, valamelyest az ottani térre alkalmaztuk, de nagy koncepcióváltás nem volt. Nagyon meleg volt, úgyhogy nem is tudtunk rendesen próbálni. Átfutottuk nyilván az előadást, de igazán nagy újításokat nem tudtunk volna beletenni.
Hogy kerültetek Görögországba? Az is még a Színházi Olimpia eseménye volt?
Nem. Cipruson minden évben van egy úgynevezett Ancient Greek Drama Festival (Ógörög Drámafesztivál), ahol ógörög drámák modern feldolgozásait mutatják be. Theodoros Terzopoulos rendezte a mi előadásunkat, neki nagy kötődése van Ciprushoz és úgy vettem észre, hogy ő ott nagy sztár. Azt gondolom, hogy miatta kaptunk egyáltalán meghívást erre a fesztiválra.

Akkor ezek szerint szerettek titeket.
Igen, főleg őt. (nevet) De igen, szerették.
Árulj el egy kulisszatitkot: okozott nehézséget a magassarkú használata?
(mosolyog) Ez egy megerősített, szélesebb sarok. Muszáj volt és nem is azért, hogy járni tudjak benne, de a koreográfia szerint Roli (Bordás Roland) húz engem, ahogy rajtam van és a próbán ettől mindig elhajlott a sarok. Így viszont, hogy a sarok szélesebb, a járás is könnyebb benne.
Említetted, hogy voltál nyaralni. Merre jártatok?
Én ezt a görögországi utat is kvázi nyaralásként tudom be. Hat napot voltunk kint két előadással, úgyhogy több volt benne a pihenés, mint a munka.
Előtte voltunk Stockholmban pár napot. Tulajdonképpen hat nap volt, de négy lett a vége, valahogy elment két nap az utazással. Pedig repültünk.
Miért pont Stockholm lett az útirány?
Északra akartunk menni és nem voltunk még Svédországban. Utólag azt gondolom, nem biztos, hogy nyaralni egy nagyvárosba kellett volna menni – de mindegy, legközelebb okosabbak leszünk.
Mi volt, ami nem jött be?
Így is szép volt, de jobb lett volna valami természetközeli hely. Az én ötletem volt Stockholm, úgyhogy akár azt is mondhatjuk, hogy az én hibám. (nevet) Fürödtünk az ottani tavakban, hideg volt, de jó volt.
Kár, hogy nem készül videó ezekről a beszélgetésekről, hiába is próbálkoznék, nem tudnám írásban visszaadni, mennyire üdítő látni ezt a folyamatos mosolyt az arcodon. Ez a jellemző rád, sose vagy komor?
De, előfordul.
Gyakran, vagy azért a mosoly az általános?
(hosszan elgondolkodik) Talán a mosoly a jellemző. Inkább pozitív vagyok.
Amikor legutóbb beszéltünk, sport gyanánt éppen falramásztál. Megmaradt?
(nevet) Meg, igen. De az egy több éve gyakorolt sportágam, csak vannak benne néha nagyobb szünetek. Ha van időm és pénzem, akkor csinálom szívesen.
Sorozatunk első részében említettél nagy terveket azokra az időszakokra, amikor szabadabb vagy, például a nyelvtanulás ezek között a tervek között volt. Ezen a területen történt valami?
Hát igen. Semmit sem csináltam. Semmit. (vigyorog)
Ehhez a mondathoz ez a vigyor! Felháborító! (nevetünk) Mint a szemtelen iskolás, aki azt mondja, hogy „Nem csináltam meg a leckémet és akkor mi van?”
Igen, ennyi. Nem csináltam semmit. (nevet) Főleg június eleje óta, mióta még előadásom sem volt… Sokmindent tehettem volna, de nem. (vigyorog)
Kipihented magad legalább?
Igen, talán. Jó volt, tényleg kellett, bár ez most nem volt olyan durva évad. De azért jólesett.
Feltűnt, hogy nincs rajtad óra. Múltkor mesélted, hogy éppen újraszokod az óraviselést – nem sikerült? Vagy csak a nyári szünetben kit érdekel, hogy hány óra van?
Igen, majd szeptemberben felveszem újra.
Akkor is mondtam, nagyon tetszett az az igazi, klasszikus férfióra, ami rajtad volt. Praktikusak ezek az okosórák, de szerintem olyan csúnya a legcsinosabb ruhához is az a nagy fekete folt az emberek karján.
Igen, szerintem is. Van előnye, de nekem sem tetszik. Amikor felveszem – ha felveszem – azt az általad említett órát fogom újra viselni.
A szokásos kérdésem: Dante? Koncert, valami?
Dante pihen. Alszik. El kell gondolkodni, hogy mi történjen az együttessel, ugyanis mindenki szanaszét van, más-más városban, nagy távolságokra egymástól. Volt egy aktív időszak, amikor közel voltunk, de ez így nagyon más.
Jövő évadod? Tervek?
A jövő évadban három bemutatóm lesz. Kezdjük a Kurázsi mamával, Theodoros Terzopoulos rendezi, aztán bemutatjuk a Bánk bánt, de az nem egy új próbafolyamat lesz, utána Revizor és az évad végén Lear király. A legtöbb régi előadásomat is csinálom tovább, úgyhogy ez egy teljesen bírható, jó évad lesz.