A Belvárosi Művészeti Napok nyitó eseményén műsorszámként egy „igazi belvárosi” lány lépett színpadra. Egy lány, aki bár sok európai város színpadán megfordult saját művészeti ágában, de szívében-lelkében mindig is belvárosi lány marad. Ő Bíró Emese, balettművész, harcművész, fotómodell, a Belváros Ifjú Tehetsége díj legelső díjazottja.
Emese fiatal kora ellenére valóban szerte Európában táncolt jó néhány nagy színpadon, talán elég a bécsi Staatsopert megnevezni, melynek ösztöndíját is elnyerte. Az Egyetem elvégzése utáni külföldi „kalandozásai” során az is kiderült, hogy a fotózáshoz is jó érzéke van, zürichi gyakorlati ideje alatt az aktuális darab plakátjára is ő került fel. Természetesen a fotózás még sokáig elkísérte, itthon is jónéhány projektnek döbbenetesen gyönyörű pózokra képes modellje volt. Hogy további okot adjunk a csodálkozásra: e törékeny balerina egyszer csak talált magának hobbi gyanánt egy sportágat, ami – rokonszakma – a kickbox, majd az első évben országos bajnoki címet nyert, amit még jópár komoly cím követett és reméljük, követ is még. Ezek után talán nem kérdés, hogy kijár neki a címben szereplő, „különleges” jelző.
Nem csoda, hogy mikor a Művészeti Napok megnyitójára műsorszámot kerestek, Emesét kérték fel táncolni. Ami a dolog különlegességét jelentette a balerina számára, hogy az itt eltáncolt két szám összeállítását teljesen rábízták, nem csupán kiválaszthatta a számokat – a koreográfiát is ő maga készíthette el. Régi álma vált ezzel valóra, hiszen saját koreográfiát készíteni, s azt színpadra is állítani talán a legtöbb aktív balett-táncos távlati tervei, álmai között foglal el előkelő helyet. Sokan azt gondolják, saját magának készíteni egy koreográfiát a legegyszerűbb, hiszen „azt táncol, amit akar, rajta kívül úgyse tudja senki, ha ront”. Ez logikusnak tűnik, azonban nagyon nincs így. Ha ez ember egy fegyelmezett, ráadásul maximalista balerina, akkor a rendelkezésre álló összes időt azzal tölti, hogy kitalálja, összeillessze, majd tökéletesítse a mozdulatokat, hogy a lehető legmagasabb szinten, vagy inkább egy kicsit afölött táncolhassa el, hogy ő maga is azt érezze: jó volt.
Emese Bizet Carmenjének egy részletét választotta elsőként, az ehhez elengedhetetlen vörös fényben, spanyol démonként csábította a nézőket, főként természetesen a férfiakat. A már-már a fizika törvényeit kétségbe vonó, de az anatómia határait biztosan feszegető mozdulatok láttán valószínűleg több jelen lévő festőművész is eljátszott a gondolattal, hogy modelljének válassza-e következő képéhez új múzsaként Emesét… A fotósoknál pedig kérdés se volt: folyamatosan hallatszott a halk kattogás minden fényképezőgép irányából.
A második szám - Égkék sugallat - színe, ellenpontozva a tüzes latin táncot, a kék volt. Hiába azonban a „hideg” kék szín, semmivel sem volt kevésbé magávalragadó a tánc. A mozdulatok és Emese lelke, mely ezekben a mozdulatokban megmutatkozott, csak csodálatot tudott kiváltani. Tapsvihar és jópár csokor virág mutatta meg az újdonsült koreográfusnak, hogy nagyon jó az irány, maradjon az úton, tartson ki és élvezze ki ezen út minden percét!
További fotók a galériánkban találhatóak.