A napokban nézegettem a Facebookot és rábukkantam egy nagyon érdekes, legalábbis engem borzasztóan kíváncsivá tevő cikkre. Ez nem lepett meg nagyon, hiszen az Idegenvezetés London néven publikáló oldal mindig különleges, izgalmas, meglepő vagy éppen aranyos, szívhezszóló bejegyzésekkel jelentkezik, de ez az információ talán többeket érdekelni fog a színházszerető olvasók közül is.
(A bejegyzés szövege egy az egyben, változtatás nélkül kerül megjelenésre.)
„Még 2023-ban számoltam be róla, hogy London hamarosan újabb múzeummal gazdagodik, mégpedig Shakespeare legelső színházának (Shakespeare’s Curtain Playhouse) nemrégiben feltárt egykori helyszínén a Shoreditch High Street közelében.
Az egykori színház 1576-ban épült, amikor Shakespeare még csak 12 éves fiúcska volt, azonban később ő maga itt mutatta be egyik ikonikus darabját, a Rómeó és Júliát.
Azokban az időkben London élete nagyobb részt a városfalon belül, a mai City of London területén zajlott, azonban minden, ami bohém vagy illegális volt, az a falon kívül kapott helyet, ahová nem értek el a városi ellenőrök. Így lehetett ez a színház is a City falain kívül és így lehetett akár dekadens darabokat is színpadra vinni.

A korabeli színház pontos helyszíne azonban egy időre a történelem homályába veszett, amikor 1598-ban a helyi földbirtokossal folytatott területi vita miatt a Shakespeare’s Company 1598. december 28-án éjszaka titokban szétszedte a színház fából épült szerkezetét, majd azt raktárba helyezte. A következő tavasszal azonban új helyszínt találtak, mégpedig annak a helyszínnek a közelében, ahol ma is áll a londoni híres Globe Színház, melynek eredetije 1599-ben nyílt meg.
Az ásatások feltárták az épületet és benne sok tárgyi lelet is előkerült I. Erzsébet királynő idejéből. Maga a múzeum nagyrészt a föld alatt lesz, a színház maradványait pedig a tervek szerint egy üvegpadlón átsétálva, az alatt láthatjuk majd.
Nos, lassan de biztosan szivárognak a képek az építkezésről, habár egyelőre a megnyitó pontos napját még nem tűzték ki. Eredetileg valamikor 2025-re ígérték, de most azt mondják valamikor jövő év elején adnak majd róla tájékoztatást.”

