A 2023/24-es évadban megkezdtünk egy interjú-sorozatot, melyben az egész évadon végigkísérünk két művészt: Molnár Janka színésznőt, a Pesti Magyar Színház Ensemble-jának tagját és Blénesi Zsoltot, a Budapesti Operettszínház balettművészét.
(Megjelenési problémák miatt a sorozat félbeszakadt, így az utolsó interjúkat nagy késéssel tudtuk csak megcsinálni. A sorozat előző részei Archívumunkban olvashatóak.)
Legutóbbi interjúnkban már említettük: sorozatunk kezdete óta Molnár Janka immár színművészként tagja a Magyar Színház társulatának, de ahogy ő mondta, mindig örömmel áll vissza ensemble-os kollégái közé a „karba”. Egy rövid, ám viszonylag komor és esős séta után egy kávé mellett csináltuk meg a záróbeszélgetést, mely még a megszokotthoz képest is különösen mosolygósra és pozitívra sikerült.
Egy nagyon barátságos hangvételű, rendkívül fontos infókat tartalmazó, sajtónyilvános társulati ülés után sikerült most találkoznunk, melyen szó volt az épület bizonyos részeinek felújításáról. Ti mennyit vettetek észre a felújításból, volt titeket zavaró része a munkálatoknak?
Az igazat megvallva, nekem személy szerint csak néhány próbám volt, a Jó estét-felújítóján (Jó estét nyár, jó estét szerelem) voltam bent és néhány Valahol próbán ezen a héten (Valahol Európában). Mostanra már nem volt fúrás-faragás. Amikor korábban egyszer-kétszer beültem a Rumini próbáira, azért picit érzékelhető volt, hogy munka folyik a házban, de szerintem az, aki a színpadon dolgozik, egy idő után minden ilyen zavaró tényezőt megtanul kizárni. Az egész minimálisan volt csak érzékelhető, szerintem nagyon odafigyeltek arra, hogy a lehető legkevesebb átfedés legyen a munkálatok és próbák idejét tekintve.
Említetted a Valaholt, néhány napja új beállókkal mutattátok be az előadást. Te hogy éled meg egy új partner érkezését? Mennyi plusz munkát, vagy esetleg örömöt hoznak ilyenkor az új szereplők?
Nekem ez nagyon izgi volt, nagyon vártam, hogy milyen lesz Kristóffal dolgozni. (Fülöp Kristóf) Tavaly gyakorlatilag mindenki játszott mindenkivel a Valaholban, annyit keveredek a szereposztások, így viszont nyilván nem tudott mindenki mindenkivel próbálni. Akkor kissé „derült égből villámcsapásként” ért, hogy mindenki egy picit mást csinál, hiszen az adott karaktert játszó színészek bizonyos kereteken belül, de kihasználják a művészi szabadságot és ha tényleg csak egy nagyon picit is, de mindenki máshogy nyúl felém, máshogy néz, más ritmusban mozdul… Ez egyébként pozitív, hiszen sokkal jobban kell figyelni egymásra, ami mindig jót tesz a játéknak.
Most viszont kifejezetten örültem, hogy tudtunk próbálni, megismerni Kristófot és külön jó volt végre kicsit többet együtt dolgozni Viktorral is (Nagy Viktor, rendező). Tavaly viszonylag ritkán játszottam a Valaholban, volt, hogy nem éreztem tökéletesen a magaménak a szerepet, most ez a próbahét hozzásegített, hogy sokkal nagyobb biztonságban érezzem magam és felszabadultan létezzek a színpadon.
Kristóf egyébként nem csak a szerepben új beálló, ő a színházban is új, ettől az évadtól tagja a társulatnak.
Tehát csúnya szóval egy vadidegennel kezdtél próbálni?
(nevet) Igen, de azért én már hallottam róla és nagyon jókat.
Mi a nehezebb, ha te nem ismered a színészt, vagy ha neki új a szerep?
Mindenképpen az, ha az embert nem ismered. Akkor muszáj egy picit megismerkedni is, mielőtt játszani kezdünk és ha véletlenül nincs meg egy szimpátia a két „idegen” között, az okozhat nehézséget. De Kristóffal nem így volt! (mosolyog) Bementem az ő próbáira is és az első pillanattól feltűnt, hogy nagyon felkészült és nagyon kedves, érdekes módon fel se merült bennem, hogy most az első pillanatában vagyok egy folyamatnak, olyan jó szinten állt a szereppel. Éreztem, hogy már tudunk is együtt próbálni, ketten kialakítani a mi saját előadásunkat. Nagyon tetszett az is, hogy gondolkodik, ötletei vannak, nekem is mondott javaslatokat, hogy hogy tudnánk tényleg a „kettőnk arculatára formálni” a dolgokat. Azt kell mondjam, tök jó együtt dolgozni vele, úgyhogy én nagyon örülök neki, hogy kaptam egy ilyen partnert.
Elég sok Hosszú volt már "az életedben". Lehet kedvenced, szabad, hogy kedvenced legyen közülük? Vagy szabad-nem szabad, úgyis kialakul, hogy valakivel jobban érzed magad, valakivel kevésbé?
(elgondolkodik) Nem is tudom. Szerintem nem, nem alakul ki olyan, hogy kedvenc. Mindenkinél megvan, hogy mi az, amiért ővele szeretek játszani, az egyiküknél azért, mert ezt így csinálja, a másiknál azért, mert azt úgy. Belőlem is kicsit mást tud kihozni és ettől olyan szép ez az élő műfaj, hogy hatunk egymásra, ha ugyanazzal játszom is. Mindenki minden reggel máshogy kel fel és ezért más energiákkal érkezünk a színpadra, ettől a szerep is fejlődik, hiszen újabb és újabb aspektusait látjuk meg és építjük be a karakterbe. Ezt a hatást a különböző szereposztások összekeverése felerősíti, akkor sokkal inkább érezhető és gondolkodásra, egymásra figyelésre ösztönöz és ettől lesz az, hogy soha nincs két egyforma előadás. Ezt én nagyon szeretem a színházban, ettől olyan izgi az egész. (nevet)
Ahogy a „sorozattársadnál”, nálad is egy kicsit kitolódott ez az évados interjúsorozat, ezért tudunk egy kicsit beszélni a nyaradról. Épp elkezdődött a szünet, mikor legutóbb beszélgettünk, még csak tervek voltak – mi valósult meg belőlük, milyen volt a nyarad?
Nagyon jó volt, sokat pihentem, voltam otthon a családnál, de az idő nagy részét itt töltöttem Pesten a barátommal. Neki egy kicsit később ért véget az évada, de mikor véget ért akkor jött ő is Pestre és végre összeállt a nagy csapat: Bernát, Carlos és én. (nevet)
Voltunk Balatonon, kivételesen most nem vittük magunkkal Carlost, megszokott bébiszitterénél, a barátom testvérénél lakott, ők már összeszoktak, ő az, akire a nyugodt szívvel tudjuk rábízni, mert tudja kezelni.
Annyira jó volt, képzeld, minden nap ettünk lángost! (nevet) Azt vártam egész évben, hogy nyáron majd lemegyünk a Balatonra lángost enni! (nevet)
De hát ott a legdrágább! (nevetünk)
Igen, de a Balatonhoz hozzátartozik.
Volt nálam a nővérem a kisfiával, Botival. Nagyon jó volt, voltunk Városligetezni, meg császkáltunk a Tropicariumban… Kettőt aludtak itt nálam, de nagyon élveztük! Örültünk egymásnak is és egy kicsit nyaraltak is nálam.
Háát… Carlos és Boti kapcsolata… érdekes… Nem tudtuk eldönteni, hogy melyik idegesíti jobban a másikat. (nevet) Boti négy éves és bár nem fél a kutyáktól, még nem érti, hogy Carlos nincs hozzászokva a gyerekekhez, ezért ha rohangálni kezd – mert kezd – akkor Carlos megugatja. Nem csinál vele semmit, nem bántja, csak teljes hangerővel megugatja. Boti olyankor egy picit megilletődik, lenyugszanak a kedélyek annyira, hogy mindezt elfelejti és újra nekiiramodik – nagyon vicces köröket futottunk így, de szerencsére nem volt semmi baj. (nevet) Szerintem, ha még egy pár napot maradnak, akkor Carlos megértette volna Boti működését, mert a harmadik napra éreztem azt, hogy kicsit már magasabban van az ingerküszöbe, akkor sokszor már csak nézte, hogy „Nagyon fura nekem ez a kis lény itt a házban.” (nevet)
Megvolt a békéscsabai koncert Domával és Szofival. Az egy nagyon izgis kaland volt. A színházban megszokott körülményektől nagyon különbözött minden, természetesen nem rossz volt, csak nekem nagyon idegen és egy olyan tapasztalat, hogy ha legközelebb ilyen fellépésem van, akkor előtte kicsit több időt kell fordítanom a hely sajátosságainak megismerésére. De ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat így hármasban és nagyon jó kis nyári emlék ez a fellépés.
Ott aludtatok?
Nem, Doma vezetett, lefurikázott minket Békéscsabára. És ott találkoztunk volt akademista társakkal, táncos ismerősökkel, úgyhogy mintha egy osztálytalálkozóra mentünk volna. Hatalmasokat beszélgettünk, jó buli kerekedett belőle.
Augusztus huszadikára esett egyébként, úgyhogy hatalmas esőben érkeztünk haza, nem is mentünk már sehova, barátommal megnéztük a tévében a tüzijátékot és… És tulajdonképpen ez volt a nyár hivatalos lezárása, mert másnap már megtartottuk az évadnyitó társulati ülést. Arra nagyon izgatottan mentem, kíváncsi voltam mi vár rám. Szóval az utolsó két nap izgi volt – majd utána igazából újra kezdődött a nyári szünet, mert a Pozsonyi Piknikig teljesen szabadok voltunk.
Hű, ott nagyon meleg volt, ezt hogy bírjátok?
Ezt most jól bírtam, csak egy dalt énekeltünk a Zene az kell-t a Valaholból Rancsó Dezsővel és a gyerekekkel. Be kellett öltözni, de nem kell nagyon sokat mozognom a jelmezben. Viszont a Madagaszkár-makik csomót ugrálnak. Tavalyról emlékszem, hogy annyira meleg volt, hogy nem is öltöztünk be, nem engedte a színház a teljes jelmezt, a maki-parókával fekete pólóban és nadrágban voltunk, mert nem lehetett volna kibírni azt a hőséget. Ilyenkor próbálja a színház úgy összerakni a műsort, hogy minél kevésbé legyen megterhelő, de azért változatos legyen.
Nekünk most az is izgi volt, hogy a Koldus és királyfi dalai is felsejlettek már, ez lesz az új bemutatónk most.
Mellettem áll a közönségben az egyik szerző, Müller Péter Sziámi, szelfizett az előadással. Jó látni, hogy hőség ide vagy oda, a szerzőt érdekli, hogy mi lesz a művével.
Igen, láttuk mi is, örültünk neki.
Szerintem ez a közönségnek is izgalmas ilyenkor, hogy egy még csak készülő előadásból hallhat dalokat és mi is kíváncsiak voltunk, hiszen én is csak később találkoztam a saját dalaimmal, engem is érdekelt már nagyon, hogy „Mi készül itt?” (mosolyog)
Mit tudsz a következő évadodról? Eszerint a Koldus és királyfiban benne leszel, mi vár még rád?
Igen, a Koldus és királyfi ősbemutató lesz nálunk az évad első bemutatója. Épp tegnap voltam az első rendelkező próbámon, lesz Jenes Kittivel egy kis duettünk, ezt csinálta meg nekünk Nagy Viktor – így mostmár én is látok egy picike részt a saját szerepemből. Nagyon izgatottan várom, hogy milyen lesz az előadás, hogy mindenkitől halljam a saját dalait, mert egyre több apró képet látunk – nyilván az olvasópróbán végigolvastuk a darabot, de az nem mutatja meg azt a képet, ami a színpadon lesz majd.
És persze említsük meg mindenképpen, hogy a Kölyökben is benne leszek, az az évad második felében lesz bemutatva. Az is elég izgalmas anyag, amennyire utána tudtam nézni, bár bevallom, a teljes darabot nem ismerem. Ez a két új bemutatóm lesz, mellettük viszem a „megszokott” szerepeimet is. (mosolyog)
A rendhagyó társulati ülésen, ami most zajlott le, bemutatásra került nagyon sok változás, részint az épületet illetően, részint pedig a média-területén történt megújulásról az új logótól az új honlapig. A honlapra – sok színháztól eltérően – felkerültek az Ensemble tagjai is, ugyanúgy, mint a színészek, fotóval, névvel és a többségénél életrajzzal. (Információink szerint feltöltés alatt állnak az életrajzok.) Ez nézőszemmel egy nagyon dicséretes dolog, végre azokról a művészekről is megtudhatjuk: kik ők, akik a háttérben vannak. Tudom, hogy te már nem Ensemble-tagként vagy fent, de elmondtad, hogy lélekben mindig oda fogsz tartozni, hogy fogadtátok ezt a megjelenést?
Szerintem mindenkinek iszonyatosan jólesett, hogy ez eszébe jutott a marketing-csapatnak, vagy az igazgatóságnak – igazából azt, hogy ez kinek a fejéből pattant ki egészen pontosan, azt nem tudjuk, de hát… (meghatottan elhallgat) Nyilván örülünk, mindenki örül, hogy eddig is nevesítve volt az Ensemble a honlapon, de mostmár társulati fotóval ténylegesen társulati tagként vagyunk feltüntetve – ez mindenkinek egy jóleső érzés, egyfajta elismerése a munkánknak. Ezzel kezdeni az évadot… lehetne jobb?