Az őszi fesztiválokon, a Te-Feszten és a Pozsonyi Pikniken elért sikerek után a Budapesti Operettszínház is kihozta az épület elé a már hagyományosnak mondható Operett Forgatagot.
A jól ismert dallamok, a legkisebbeknek szóló meseblokk és az elmúlt évek legnagyobb sikerei között hangsúlyt kaptak az idei évad bemutatói, a Cigánybáró, a Dankó Pista és természetesen a legközelebbi, az október 10-11-12-én bemutatásra kerülő Notre-Dame-i toronyőr, melyet Victo Hugo regényéből Alan Menken, Stephen Schwartz és Peter Arnell varázsolt musicallé. Érdekesség, hogy a darab fordítása a rendező, Homonnay Zsolt nevéhez fűződik. A látványról Füzér Anni jelmezei és Túri Erzsébet díszletei „gondoskodnak”, a koreográfiát Simon István készíti.

Az utóbbi bemutatóknál megszokhatta a közönség, hogy a színház az épülete előtt is kedveskedik egy kis jelzéssel-jelképpel az új előadás kapcsán. Hamupipőke tökhintója és Hófehérke almája után ezúttal a Notre-Dame vízköpői jelentek meg a színház bejáratánál – a Forgatagon történő bemutatkozásuk nem mindennapinak nevezhető: a Szezám utca két zsémbes öregurához hasonlóan véleményezték a színpadon épp a sajtót az előadásról tájékoztat(ni próbál)ó Homonnay Zsolt rendezőt.
A két szobor már a bejáratnál, a Notre-Dame-i toronyőr című előadás pedig 2025. október 10. 19 órától látható a Budapesti Operettszínházban.

