Megérkezett Budapestre a Jekyll & Hyde, a Rudolf, a Carmen és a Dracula című világhírű musicalek zeneszerzője, a többszörösen Grammy- és Tony-díjra jelölt Frank Wildhorn. A Budapesti Operettszínházban már javában zajlik a Duna szimfónia - Frank Wildhorn és barátai című musicalgála főpróbája, hiszen holnap, augusztus 7-én 20 órától kezdődik a koncert, melynek a Margitszigeti Szabadtéri Színpad ad otthont, s amit hatalmas várakozás övez.
A varázslatos este során Wildhorn fentebb említett, legismertebb musicaljeiből hangzanak el ikonikus dalok. A gála különlegessége, hogy a zeneszerző maga is színpadra lép: zongorán közreműködik és személyes történetein keresztül bepillantást enged művei születésének kulisszatitkaiba.
Az est első felében a világhírű musicalszerző Duna szimfónia című alkotása csendül fel Pfeiffer Gyula, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatójának vezényletével, a Budapesti Operettszínház több mint nyolcvan tagú szimfonikus zenekarának előadásában. A második részben a színház népszerű művészei – Füredi Nikolett, Lipics Franciska, Nádasi Veronika, Homonnay Zsolt, Sándor Péter és Szomor György – varázsolják el a közönséget.
A koncert rendezője Homonnay Zsolt, koreográfusa Lénárt Gábor, karmestere Tassonyi Zsolt és Pfeiffer Gyula. A gála nem csupán zenei különlegességet, hanem felemelő, felejthetetlen élmény-ünnepet is ígér a musicalrajongók számára.

