img

Már Szegeden próbál a Hősök hajnala stábja. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerda délután köszöntötte a Szabadtéri Játékokon a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőit, a produkció alkotóit és szereplőit.
A hőség ellenére is remek hangulatban – de persze komoly elővigyázatosság mellett – vette birtokba a Dóm tér nagyszínpadát a Hősök hajnala című néptáncprodukció csapata. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes sok-sok táncosa, a nagyszabású előadás alkotói és közreműködői a héten megérkeztek Szegedre, ahol a Szeged Táncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyesület gyermek és felnőtt néptáncosaival, valamint a Hatetudnád Tánctanoda felnőtt tánccsoportjával – összesen nyolcvanhét táncossal, ebből negyvenhat gyermekkel - kiegészülve folytatják a két részből álló néptáncvízió előkészületeit.
A Szegedi Szabadtéri Játékokon július 4-én színre kerülő előadás első felében visszatér a Tánckrónika Dózsa György tetteiről – a szenvedélyes történelmi tabló az 1514-es parasztfelkelés eseményeiről, amelyet 2010-ben ugyanitt mutattak be, most pedig Wunderlich József címszereplésével éled újra. A második részben ősbemutatót köszönthet a Dóm tér: a mohácsi vész 500. évfordulójára emlékezve debütál a Rekviem Mohácsért című korokon átívelő táncvízió.
A nagyszabású előadásra készülve Barnák László főigazgató szerda délután köszöntötte a produkció stábját, köztük Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa rendező-koreográfusokat. A Kossuth-díjas művészek elárulták: a hét elejétől kezdve dolgoznak azon, hogy összekovácsolják a fővárosi együttes és a szegedi csoportok táncosait, hiszen száznál több fő lép majd együtt színre a nagyszabású előadásban. Zsuráfszky Zoltán elmondta, milyen fontos számukra, hogy a Dóm téren is időről időre helyet kapjon a magyar néptánc és köszönetét fejezte ki Barnák Lászlónak, amiért ez a sorozat tovább folytatódik, így Szegedről indulhat a Rekviem Mohácsért országos útja. Zs. Vincze Zsuzsa, aki a produkció forgatókönyvét is jegyzi, elmondta, hogy az előadás zenéjéről Szarka Tamás és Eredics Benjamin zeneszerzők gondoskodtak, Makó Péter zenei szerkesztő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara közreműködésével. 
Barnák László hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagy visszatérő a Szabadtéri Játékokon. Amellett, hogy üdvözölte a produkció csapatát a sokuk számára jól ismert színpadon, biztonságos, jó munkát kívánt a szombati bemutató előkészületeihez.
A köszöntést követően rövidesen kezdetét vette a Hősök hajnala első Dóm téri próbája, amelybe a szegedi sajtó néhány képviselője is bepillanthatott. 
A grandiózus, történelmi fordulatokban, tragikus és felemelő pillanatokban, csodaszép dallamokban és sodró lendületű táncokban bővelkedő előadás szombaton várja a Szabadtéri Játékok közönségét.