A 2025. évet Jókai Mór születésének 200. évfordulója tiszteletére, Jókai emlékévnek nyilvánította az Országgyűlés. Az országban számtalan helyen emlékeztek meg az íróról, akinek születésnapja, február 18., 2018. óta a magyar széppróza napja. A Budapesti Operettszínház is csatlakozott az emlékezőkhöz, méghozzá egy műsorsorozat, a Jókai Szalon életrehívásával, mely rengeteg érdeklődőt vonzott a Kálmán Imre Teátrumba, pillanatok alatt adták el az összes jegyet minden alkalomra. Szintén az emlékév apropóján került a színpadra ifj. Johann Strauss és Ignaz Schnitzel A cigánybáró című operettje, melynek alapja Jókai Mór kisregénye. Hasonlóan az előadás-sorozathoz, A cigánybáró is teltházakkal megy.
A 2026. február 17-i sajtótájékoztató a Jókai 200 programsorozat eredményeinek bemutatására lett meghirdetve, Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Erős Kinga irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, a Magyar Írószövetség elnöke és Simon István balettművész, koreográfus, a Budapesti Operettszínház balettigazgató-helyettese részvételével. Kiss-B. Atilla beszámolt az emlékév eredményeiről, az előadások fogadtatásáról, elmondta a számokat és a tényeket.
Az eddigiek egy korrekt, szép zenékkel színesített (A cigánybáró két szólóját Kiss Diána és Balczó Péter adta elő), de mindennapos sajtótájékoztató elemei voltak, ami pár mondatban összefoglalható, ahogy mondani szokás, „semmi extra”. Ekkor azonban Erős Kinga elmesélt egy történetet, amire felkapta a fejét mindenki. Említett egy cikket, mely egy Jókai novellán alapuló, ám elveszett Jacobi-operettről ejtett néhány szót, nem leírva sem annak címét, sem pedig a Jókai novelláét. Kíváncsisága hosszas kutatás elé állította. Kiderítette, hogy Jókai Az istenhegyi székely leány című művéből Martos Ferenc librettójával készült 1907-ben a Tüskerózsa című Jacobi operett, melyből egy néhány dalt tartalmazó kiadványt sikerült fellelni, valamint egy gramofonlemezt, melyen Fedák Sári előadásában a Süvegdal hallható. Hatalmas dolog volt ez is, részleteket immár megismerhetett a műből, ám nem hagyta nyugodni az, hogy egy darab kottái és szövegkönyve, egy olyan darabé, ami az ország több helyén is színpadra került, teljesen elveszhet, hisz rendben, az egyik helyen leégett a kottatár, a másik hely már megszűnt, de létezhetetlen, hogy minden egyes helyen, ahol játszották, valami katasztrófa sújtotta volna az anyagot. Kitartásának köszönhetően természetesen rábukkant az operettre: váratlan helyen, épp az Országos Széchenyi Könyvtár egyik sok éve nem bolygatott, porosodó doboza mélyéről került elő a teljes kotta és szövegkönyv. Kézzel írva, nyilván, de mégis egészben, olvashatóan. Sőt, a szövegkönyv olyan kézírással került papírra, amelyet ma is megirigyelhetnénk, minden egyes vonala kidolgozott, gyönyörű írásképpé áll össze. Mindemellett csak egy kézírás, ahogy a kotta is, s ahhoz, hogy a nagyközönség is megismerhesse ezeket a kincseket, még rengeteg munka és hosszú-hosszú idő szükséges. Ahogy az elnök asszony elmondta, a „felfedezés” annyira új, hogy január végén, azaz még csak néhány hete kapták kézhez a digitális másolatokat, megjósolhatatlan, hogy mikorra sikerül a teljes anyagot feldolgozni.
Annak illusztrációjaként, hogy a felújítás máris elkezdődött, egy duettet hallhattunk a darabból Kiss Diána és Balczó Péter előadásában, majd Horányi Eszter és Somai Valér táncolt el egy pas de deux-t, melyről a koreográfus, Simon István elárulta, hogy a lépésekről sajnálatosan semmi nem maradt fenn az utókor számára, így ezt a számot egy még rövidnek sem mondható, mindössze három alkalmat számláló próbafolyamat alatt hozták létre a balettművészekkel. (Zongorakíséret: Pfeiffer Gyula és Tassonyi Zsolt.)
Sokszor találkozni véleményekkel, melyek megkérdőjelezik az emlékévek, emléknapok szükségességét, értékét. Ezúttal egy, az emlékév kapcsán megjelent cikkből indult el a folyamat, amihez természetesen kellett egy nő kíváncsisága, elszántsága és kitartása, de aminek a végeredménye, hogy előkerült egy feledésbe merült, majd elveszettnek hitt színpadi mű, egy operett, melyet nevezhetünk bátran nemzeti kincsnek. Tehát: emlékezni kell, emlékezni jó – az emlékezés olyan tettekre sarkallhat, amelyek komoly értéket teremthetnek.
Végezetül a kérdésre, hogy mikor látható a színpadon teljes egészében a Tüskerózsa, Erdős Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy az épp csak megkezdett munka nemcsak sok-sok időt, de komoly anyagi befektetést is igényel, míg a nagyközönség elé tárható formába állítják – de megtörténik, amint ez lehetséges.
További képek a sajtótájékoztatóról elérhetőek erre a linkre kattintva.