Bár a Thália Színház társulata a nyári hónapokra Sálföldre, a Thália Nyárikertbe költözött, a Nagymező utcában sem állt meg az élet. Még a nyári szünet előtt két olvasópróbával vette kezdetét a munka a 2026/27-es Fordulatok Évada első bemutatóin, hogy szeptemberre minden készen álljon és a közönséget már a szezon első heteiben új előadásokkal várhassa a teátrum.
Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak című darabja az Arizona Stúdióban kerül színre, ebben Görög László kelti életre az 59 éves Ove alakját, aki pontosan tudja, hogyan kell élni. Szigorú szabályok szerint rendezi a mindennapjait, mindenről határozott véleménye van és legszívesebben távol tartaná magától a világot. Egy új család érkezése a szomszédba azonban lassan felborítja a megszokott rendet, miközben a mogorva külső mögött fokozatosan feltárul egy veszteségekkel, emlékekkel és elfojtott érzésekkel teli élet.
A címszerepet és az ő szemén keresztül számos másik karaktert egy személyben alakító Görög Lászlót a figura különös belső világa ragadta meg.
„Színészként persze nagyon vonzó ennyi különböző alakot megszólaltatni, de közben egyre inkább azt érzem, hogy a legfontosabb mégis Ove. Ő nem úgy mogorva, ahogy a színpadon általában mogorvaságot szoktunk játszani, hanem egyszerűen ez az alapállapota. Közben pedig olyan tiszta világa van, mint kevés embernek és talán éppen ettől olyan különleges figura.”
Fredrik Backman világsikerű regényének első magyar színpadi adaptációja 2026. szeptember 26-án debütál a Thália Színház Arizona Stúdiójában. A színlap és a jegyvásárlási lehetőség ezen a linken található.
A Fordulatok Évadának második bemutatója egészen más hangulatot ígér, hiszen a Játék a kastélyban a színházról, a képzelet erejéről és a játék öröméről mesél.
Molnár Ferenc klasszikusa 2026. október 3-án érkezik a Thália Színház Nagyszínpadára, ezúttal zenés változatban. Az olasz tengerparti kastélyban játszódó történetben a fiatal zeneszerző, Ádám Albert élete egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll, amikor a fülébe jut, hogy a menyasszonya hűtlen hozzá. Jó barátja és alkotótársa azonban nem hajlandó belenyugodni a tragédiába: ha a valóság túl kegyetlen, akkor új valóságot kell írni. A különös tervből végül maga a színház válik a megoldássá.
A produkciót Orosz Dénes rendezi, aki pályája során első alkalommal rendez nagyszínpadi előadást. Elárulta, hogy évtizedek óta foglalkoztatja Molnár Ferenc darabja, régóta őriz magában olyan ötleteket, amelyekkel még ragyogóbbá teheti ezt az egyébként is kivételes klasszikust.
A Thália Színház Nagyszínpadán Molnár Ferenc klasszikusa ezúttal zenés vígjátékként születik újjá. Orosz Dénes számára fontos szempont volt, hogy a zene ne öncélú elemként, hanem a történetből természetesen következő módon épüljön be az előadás világába. Öt új dal készül Szemenyei János zenéjével és Cseh Dávid Péter dalszövegeivel, melyek az alkotók reményei szerit hozzátesznek majd a történethez.
A Játék a kastélyban bemutatója 2026. október 3-án lesz, a színlap és a jegyvásárlási lehetőség ezen a linken található.

