A Budapesti Operettszínházban ünnepelte 90. születésnapját Lehoczky Zsuzsa, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja. Lehoczky Zsuzsát szombat délután, ünnepi fogadáson köszöntötte Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója és az Operettszínház művészei.
A Budapesti Operettszínház legendás művésze páratlan életpályát tudhat magáénak, amely egyedülálló a huszadik századi magyar művészvilágban.
Lehoczky Zsuzsa 1936. július 18-án született Szegeden. Tizenegy évesen már a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékában Mustármagot alakította. Pályafutását táncosnőként kezdte Szegeden, 1956-ban egyéves kitérőt tett a kaposvári Csiky Gergely Színházba, majd 1962-ben szerződött az akkor még Fővárosi Operettszínházhoz, amelynek azóta is tagja.
Először táncosnőként lépett színpadra, majd szubrett szerepkörben vált ismertté, később pedig különböző szerepekben és műfajokban is jeleskedett: primadonnaként, drámai szerepekben és tévéjátékokban egyaránt elbűvölte a nézőket.
Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült szubrettszerepekben, de otthonosan mozgott a musicalekben is. A közönség láthatta többek között a Csókolj meg, Katám! (Lois), a My Fair Lady (Eliza Doolittle), A mosoly országa (Mi), a Bál a Savoyban (Daisy), a Csárdáskirálynő (Stázi, majd Cecília), a Mágnás Miska (Zsorzsi nagymama), a Lili bárónő (Agatha) vagy a Marica grófnő (Bozsena) című előadásokban. Olyan legendákkal állt egy színpadon, mint Honthy Hanna, Németh Marika, Feleki Kamill, Latabár Kálmán vagy Rátonyi Róbert.
A színpad mellett filmekben (Nyáron egyszerű, Fotó Háber, Szerencsés flótás) és számos tévéjátékban, sorozatban is szerepelt – a Patikától a Hello, doki!-ig.
Díjak, elismerések – egy korszak megbecsülése
Lehoczky Zsuzsa munkásságát a szakma és a közönség egyaránt a legmagasabb szinten ismerte el:
• Kossuth-díj (2004) – az operett- és musicalirodalom szubrettszerepeinek kiváló megformálásáért, több évtizedes sikeres pályájáért
- Jászai Mari-díj (1966, 1974),
- Érdemes művész (1981),
- Kiváló művész (1989)
- Déryné-díj (1993),
- A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1995),
a Budapesti Operettszínház Örökös Tagja,
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában,
2021. május 11-től a Nemzet Színésze – elsőként a zenés színházi műfajban
Ennek az örökségnek őrzéseképp 2024. július 18-án, születésnapján a Budapesti Operettszínház Raktárszínházát átnevezték Lehoczky Zsuzsa Kisszínház-ra.
Aktív pályája 1947-től 2021-ig tartott. 2021. szeptember 27-én, 85. születésnapi gáláján búcsúzott a Budapesti Operettszínház közönségétől, akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér.

