2025. november 21-én nagy sikerrel mutatta be a Thália Színház Molnár Ferenc ritkán játszott, finom humorral és emberi drámákkal átszőtt vígjátékát, az Olympiát, Paczolay Béla rendezésében. A produkció már a próbaidőszak alatt „a magyar Bridgerton”-ként terjedt a színházkedvelők között, hiszen elegáns társadalmi miliője, romantikával fűszerezett cselekménye és kifinomult vizualitása a korhű pompát kortárs érzékenységgel ötvözi.
Már a premier előtt elkelt minden jegy a legtöbb előadásra, ami jól mutatja a rendkívüli érdeklődést a Thália Télikert különleges atmoszférájú produkciója iránt. A hangulatos télikerti térben megelevenedő történet egy békebeli fürdőváros mindennapjaiba vezet, ahol mindenki gondtalanul üdül, rajongva ünnepli őfelsége születésnapját, s ahol egy fiatal özvegy hercegnő és egy huszárkapitány szerelme bontakozik ki. Mindeközben a minden helyzetben magabiztos mama bridzsezéssel múlatja az időt – és természetesen mindig ő kerül ki győztesen.
Az előadás vizuális világa külön említést érdemel. Vereckei Rita díszlete nem pusztán hátteret ad: már az első pillanatban betölti a teret az arisztokrata elegancia és a békebeli pompás nyugalom légköre. A gazdagon kidolgozott környezet kifinomult ízléssel szolgálja a cselekményt, egyszerre emelve a történet pazar társadalmi közegét és finom iróniáját.
A színpadon Czakó Julianna, Gubás Gabi, Györgyi Anna, Dóra Béla, Bede-Fazekas Szabolcs és Görög László kelti életre Molnár karaktereit – frissességgel, vitalitással és finom árnyalatokkal játszva.
A produkció Paczolay Béla rendezésében valósult meg, Fabacsovics Lili dramaturggal, Magócs Milán rendezőasszisztenssel, valamint Vereckei Rita díszlet- és jelmeztervezővel kiegészülve. Az előadás létrejöttéhez Kovács Zsuzsanna súgó és Svébis György ügyelő munkája is hozzájárult, a zenei világért pedig a Sound Scape Studio felelt.
A Thália Télikertben bemutatott Olympia nemcsak egy elegáns korrajz, hanem finoman lüktető emlékeztető arra is, hogy a csillogás mögött mindig ott húzódik az emberi esendőség. A rendezés érzékenysége és a színészi játék mélysége révén az előadás túlmutat a díszletek ragyogásán: valódi találkozásra hívja a nézőt – önmagával és a másikkal. A közönség nem pusztán tanúja egy izgalmas történetnek, hanem részese annak a felismerésnek is, hogy a társadalmi rang, az illem és a látszat ellenére az emberi érzelem a legerősebb mozgatórugó.
