A 2023/24-es évadban megkezdtünk egy interjú-sorozatot, melyben az egész évadon végigkísérünk két művészt: Molnár Janka színésznőt, a Pesti Magyar Színház Ensemble-jának tagját és Blénesi Zsoltot, a Budapesti Operettszínház balettművészét.
(A megjelenési problémák miatt a sorozat félbeszakadt, így az utolsó interjúkat nagy késéssel tudtuk csak megcsinálni. A sorozat előző részei Archívumunkban olvashatóak.)
Dolhai Attila legutóbbi, Genezis című albumának élő bemutatására csak a pandémiás időszak lezárásával kerülhetett sor, ezért még csak néhány koncertet tarthatott a dalokból, a siker azonban így is egyértelműen megmutatkozik. A zenei anyag jellegzetessége, hogy a dallamvilág rockos, keményebb, mint amit Dolhai Attilától ezidáig megszokhattunk, a szövegek nagy része viszont mélyen érzelmes, vágyakozásról, csalódásról, boldogságról mesél. De pontosan miről is? Mindig az kerül a papírra, aminek a megfogalmazását eltervezte? Ha leül dalt írni, megírja és készen van, vagy többször elő- előveszi és át- meg átjavítja? Hogyan kell elképzelni azt a folyamatot, aminek a végén egy dal mellé négy név kerül a zeneszerző nevéhez? A kész dallamhoz íródik a szöveg vagy fordítva?
Ezekre és hasonló kérdésekre remélünk választ kapni, amikor megkérjük Dolhai Attilát, meséljen az album dalainak születéséről. Tíz héten át, a egy-egy dal történetével ismertet meg bennünket az énekes-szerző.
Gőbölös Krisztina énekesnő, színésznő. Tanult a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola magánének tanszakán, Toldi Máriánál és a Pesti Broadway Stúdióban. Játszott a Budapesti Operettszínházban, a Veszprémi Pannon Várszínházban, miközben énekesnőként saját együtteseivel járta az országot. Határozottságot és nyugalmat sugárzó személyisége, közvetlen kedvessége magával ragadó, lelkesedése pedig egyszerűen nem ismer határokat, ahogy összeszedetten, mégis mindenre kiterjedően válaszol, bármi is legyen a kérdés.
Folytatva tavaly megkezdett sorozatunkat, a 2023/24-es évadban is végigkövetjük az évadát két művésznek: idén Molnár Janka színésznő, a Pesti Magyar Színház Ensemble-jának tagja és Blénesi Zsolt, a Budapesti Operettszínház Balettkarának balettművésze lesz a beszélgetőtársam.
Elméletileg mindketten „hátul állnak” a színpadon, de hogy ez tulajdonképpen mennyire nem igaz, hogy az ő munkájuk – és természetesen az általuk képviselt két csapaté – mennyire fontos része a zenés színháznak, a látványnak és a hangzásnak, hogy személy szerint nekik mennyi időbe és energiába kerül, hogy előadásról-előadásra ugyanazt a nagyon magas minőséget tudják nyújtani, arról remélhetőleg beszélgetésről-beszélgetésre egyre árnyaltabb képet kap majd az olvasó.
Csengeri Attilát nem kell bemutatni a zenés színház nézőinek. Összes – de még csak legnagyobb – szerepeinek felsorolására idő- és helyszűke miatt sem vállalkozhatunk, de ha csak a Rock Színházas indulását nézzük, a musical-irodalom legcsodálatosabb darabjainak cím- vagy főszerepeit játszhatta el, elég ha csak kettőt említünk: Dorian Gray és a Jézus Krisztus Szupersztár. Azóta számtalan, ismertebbnél-ismertebb musical, operett és vígjáték váltotta egymást az életében, a jelen pillanatban talán a legfontosabb a magyarországi bemutatójának huszadik jubileumához közelgő Az Operaház fantomja című előadás címszerepe.
Folytatva tavaly megkezdett sorozatunkat, a 2023/24-es évadban is végigkövetjük az évadát két művésznek: idén Molnár Janka, a Pesti Magyar Színház Ensemble-jának művésze és Blénesi Zsolt, a Budapesti Operettszínház Balettkarának balettművésze lesz a beszélgetőtársam.
Elméletileg mindketten „hátul állnak” a színpadon, de hogy ez tulajdonképpen mennyire nem igaz, hogy az ő munkájuk – és természetesen az általuk képviselt két „csapaté” – mennyire fontos része a zenés színháznak, a látványnak és a hangzásnak és személy szerint nekik mennyi időbe és energiába kerül, hogy előadásról-előadásra ugyanazt a nagyon magas minőséget tudják nyújtani, arról remélhetőleg beszélgetésről-beszélgetésre egyre árnyaltabb képet kap majd az olvasó
Papp Levente Kristóf színinövendék, a Thália Színitanoda tanulója. Zerkovitz Béla Csókos asszony című operettjében Ibolya Edét alakította, s a vizsgaelőadás végén azonnal megbeszéltük ezt az interjút.
Egy Dunaparthoz közeli, jónevű cukrászdában ülünk le fagyizni, beszélgetésünk az első pillanatától közvetlen, barátságos hangvételű. Folyamatosan mosolygó, vidám személyisége a beszélgetőpartnerből is kiváltja a mosolyt, s bár nem gyakorlott interjúalany, válaszai, gondolatai sokszor meglepően érettek, szinte megkérdőjelezik egészen fiatal korát.
A 2022/23-as évadban egy különleges ötlet megvalósításaként végigkísérjük az évadát három színművésznek. Herczegh Péter a Nemzeti Színház tagja, kimondottan prózai szerepeket alakít. Homonnay Zsolt egy már a nevében is zenés, a Budapesti Operettszínház bonvivánja, neve musical- és operett-szerepeiről ismert leginkább. Kováts Krisztával, a talán legkevésbé behatárolható, „szabadúszó” státuszban lévő művésznővel válik teljessé a kör.
Hármójuk beszámolóiból az évad végére remélhetőleg kiderül mindenki számára, hogy mennyi munka, mennyi tanulás, gyakorlás, mennyi szervezés és adott esetben rohanás, míg az a hétköznapi gondokkal is küzdő ember, aki elindul otthonról az a csillogó sztár lesz, akit a közönség este héttől-tízig a színpadon lát. És reményeink szerint az is kirajzolódik majd, milyen más az élete a három különböző világban élő művésznek, akiket ugyanúgy hívunk: „színész”.
Elfogadott tény, hogy a néző, ha egy zenés produkció után távozik a színházból, a dallamokon kívül a főszereplők emlékét-nevét viszi magával. Az ő hangjukra, játékukra emlékszik, pedig egy zenés előadáson a nevesített szereplőkön kívül még igen-igen sokan vannak a színpadon, akik nélkül kevés, esetleg akár unalmas is lenne az előadás. Ők a különböző együttesek: musicalek esetében a musical együttes, klasszikus darabok, operák, operettek esetében az énekkar és a balettkar. Ők érik el, hogy ne egy díszletek közé álmodott dalgyűjteményt lássunk, hanem egy látványos, vidám – adott esetben nem vidám –, életteli showt. Az ezeket az együtteseket alkotó, saját területükön kiváló ének- és táncművészek nevét nem is igazán ismerhetjük, hiszen a színlapokon csak a csoport neve áll. A közönség azonban még nevek nélkül is megkedveli e csoportok tagjait és igényli, hogy megismerhesse őket.
Egy musical-előadásból általában mindenki a főszereplőket, az énekeseket, színészeket jegyzi meg, ám van a zenés színpadokon egy csapat, akik – színházaktól függően, de általában – „névtelenek”, akik nélkül viszont nincs előadás, vagy ha van, hát ez elég egysíkú. Ők azok a "táncosok, akiken mikroport van". Ezt a csapatot mindenhol máshogy hívják, de az általában közös a magyar színházaknál, hogy az internetes, vagy akár az előtérben elhelyezett szereposztásokon csak a csoport nevét tüntetik fel, az egyes művészek neve titok marad – érdemtelenül.
Kováts Kriszta a 2014-es bemutató óta elsöprő sikerrel alakította Donna Sheridan szerepét a Madách Színház Mamma Mia! című előadásában. Rajongói értetlenül álltak döntése előtt, mert 2022. nyarán úgy döntött, nem alakítja többet ezt a nevével egybeforrt szerepet. Most, az utolsó előadása után némi nosztalgiával, vidáman és az egymás után felmerülő emlékek között keresgélve mesél a kezdetekről, az emlékezetes pillanatokról és a búcsúról is.
Egy megható, szomorkás hangvételű videó jelent meg július 2-án, szombaton, az esti Az Operaház fantomja előadás kezdete előtt nem sokkal. Ebben Homonnay Zsolt árulta el, hogy közel húsz év után ez az előadás lesz a búcsúja Raoul de Chagny vicomt szerepétől, melyet a 2003-as bemutató óta folyamatosan játszott. Raoul szerepéről, az ikonikus darabról, annak szerepéről a musicalek magyarországi térhódításában, továbbá személyes emlékekről és álmokról mesélt a búcsú kapcsán.
Homonnay Zsolt színművészt, énekest, a Budapesti Operettszínház művészét nem kell bemutatni a színházba járóknak. Ő azonban a sok-sok pályán töltött év és a megszámlálhatatlanul sok szerep eljátszása után néhány éve úgy döntött, visszaül az iskolapadba és elvégzi a rendezői szakot is. Az újabb diploma sikeres megszerzése után szeptembertől egy másik, magas és terebélyes fába vágta a fejszéjét: tanítani kezdett a Színművészeti Egyetemen. E három, egyenként is "teljes munkaidős" elfoglaltság mellett azt gondolhatnánk, egy négygyermekes családapának aludni sem jut ideje, ő azonban még erre is rácáfol. Hogy mivel foglalkozik még, hogy látja a 2021/22-es, végre megszakítás nélkül végigjátszott évadát és merre néz tovább, miben, hol látja a jövőjét - erről mesélt komolyan, vidáman és őszintén.
Horváth Sebestyén Sándorral, a József Attila Színház művészével a színház művészbejárójának szabadtéri – mondjuk így – várójában találkozunk. Hamar tisztázzuk, hogy a két keresztnév közül a Sándorra hallgat és gyorsan le is ülünk a ragyogó napsütésben. Itt kezdünk el beszélgetni és csak néhány fontos, beszélgetés közben is elintézhető tennivaló szólítja be őt, s vele együtt engem a zárt térbe. Sándor kedves, mosolygós és lelkesen mesél a lassan véget érő évadról, valaha eljátszott és rá váró szerepeiről, a színházról – és mindebben egy kicsit saját magáról is.
Herczegh Péterrel, a Nemzeti Színház fiatal színészével a színház művészbüféjében beszéltünk meg találkozót, melyre pár perccel korábban érkeztem. Belépésemkor azonnal úgy éreztem magam, mintha egy középiskolába csöppentem volna a szünet kezdetén, annyi vidám, csevegésbe merült fiatalt láttam az asztaloknál. Persze az előadások alapján nem volt kérdés, hogy rengeteg fiatal színész játszik a Nemzeti Színházban, de azért így szembesülni az átlag-életkorral, meglepő volt. Viszont az is tény, hogy a nevetve beszélgető fiatalok között az ember automatikusan mosolyogni kezd a világra, lehetetlen komornak, de talán még komolynak maradni is egy ilyen közegben.
Interjúalanyom abszolút beleillik a miliőbe, egy kedves, közvetlen, rendkívül szimpatikus fiatal srác ült le velem szemben és mesélt hatalmas mosollyal, ragyogó szemekkel, komolyan elgondolkodva vagy nagyokat nevetve önmagáról, a színházról és mindenről, ami ezekhez kötődik.